Az órák világa

Nekem mindig is mániám volt az órák világa. Imádtam az egyedi, a tömeggyártott, régi vagy új fajtákat. Egyszerűen nem tudtam velük betelni. Nekem is volt jó pár darab, és egy idő után azon kaptam magam, hogy elkezdtem velük kereskedni is. Eladtam, amit láttam a vevőn hogy nagyon szeretné és jó gazdája lenne, és megvettem, amivel kapcsolatban én is ezt éreztem magamon. Rá is jöttem, hogy mindkét bázisnak nagyon nehéz dolga van. A jó adás – vétel alapvetően emberi oldalon indul, ezt mindenki tudja, de kell hozzá egy fórum vagy felület, ahol az emberek megtalálhatják egymást. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy ha egy társaság számára valaki kárt tesz, nem megfelelő a hozzáállása vagy tisztelete, azt bizony jelenteni fogják, így kiszóródik az, aki nem a csapatba való, akinek nincs elég tartása, tisztelete vagy tisztessége egy ilyen közösséghez.

Egy ilyen fórumot kezdtem kezdetben kiépíteni, ami eleinte nagyon működőképes volt, de mára már azt látom, hogy sem ideje sem energiája nincs erre az embereknek. Én viszont nagyon értek az órákhoz és szeretem is őket, ezért feladtam a munkahelyem, csináltam egy webshopot és elkezdtem kereskedni az órákkal. Vannak kiírt árak és vannak egyedi ajánlatok, ez igazából típus és érték függő, de az emberi oldalt mindig egy személyes találkozó keretein belül vizsgálom, mert minden vásárlást én viszek kézhez, és lehetőségem van a rendeléstől elállni, ha nem találom alkalmasnak az embert az óra birtoklásához. Én ezt így csináltam mindig is, és eztán is így fogom, és azt kell mondjam, nagyon működik is. A vonzás törvénye itt is megállja a helyét.

Most a legújabb feladat ezzel kapcsolatban egy termékfotózás megszervezése volt, mert szerettem volna megnézni, hogy mennyivel másabbak a képek és mennyivel másabbak a reakciók ennek hatására, és meg kell mondjam, szembetűnő az eredmény, tehát biztosan hosszú távon fogom igényelni a fotodastudio gyönyörű képeit, mert hatalmas eredmény érződik a képek minősége után.